Egy mozdulat sokkal több mint csupán egy mozgás végrehajtása

Abban a mozdulatban, ahogyan közelebb húzod magadhoz a kávéskancsót, az izmok munkáján kívül benne van a kávé illata, a zamatos íze a szádban, benne van a reggeli üdeség, feltöltve egy új nap reményteli izgalmával, a kávéscsésze kellemes meleg tapintásával, a madárcsicsergés élettel teli hangjával, a napfény finom érintésével. Ebben az egyetlen mozdulatban a karok mozgásán kívül benne van egy minden érzékszervet átható, keringést pezsdítő és minden sejtet aktiváló kódolt üzenettel ellátott életérzés. Minden kávé illatánál, vagy amikor csupán a kávéra gondolsz – amennyiben kávézol – az életérzés mintája, asszociációja hullámként fodrozódik végig a neokortexen ( agykérgen ) és minden alkalommal üzenetet kódolva aktiválja a sejteket. Hasonlóképpen minden mozdulatod, minden gondolatod, minden érzékszerveid által közvetített impulzusról van egy asszociáció a fejedben, amely egy hullámként fodrozódik végig a az agykéregben és a sejtjeidben.

Csöng a kaputelefon, megérkezett Kata, a kliensem. Nyitom a kaput, közben lefutok a lépcsőn és várom a lépcsőház ajtajában. Csak nézem, ahogy lépteivel közeledik, félig mosolyt erőltetve az arcára. Húszas évei elején jár, egyetemista, telefonon jelentkezett be, derékfájdalmai vannak és több orvosnál megfordult már, felvétel is készült a területről – látható nyomai nincsenek a fájdalmának – gondolom így tovább keresgél önszántából. Egyre közeledik, fürkészem mit üzen a járása. Teste csinos és feszes. Hosszú, karcsú lábainak léptei rugalmatlanok, szélesek és meglepően nehezek egy fiatal lányhoz képest. Olyanok, mintha egy láthatatlan fémpáncéllal lennének bevonva. Arca meglepően szimmetrikus, ragyogó fiatalsága üde reménysugarát árasztja. Szemei nagyok és élénkek, ajkai dúsak, ahogyan elém lép és mosolyog, szinte egyszerre nyúlnak ki egymás felé a kezeink.

-Szia Kata vagyok – mutatkozik be.

Kézfogása puha és könnyed, nem tudom megmagyarázni miért, de úgy érzem tétova magabiztosságot takar. Váltunk néhány semmitmondó mondatot az időjárásról míg felérünk a lépcsőn, majd bezárul mögöttünk az ajtó.

Amíg átöltözik teát töltök. Nagyon kíváncsivá tesz, vajon egy ilyen szép és sportos lánynak a külsőségek ellenére mitől fájhat a dereka. Bele is fogtunk, hogy kiderítsük. Átmozgatunk minden irányba minden testrészt. Megvizsgáljuk mely mozdulatokra hogyan reagálnak a szenzorai. Kiderül, hogy táncol, hetente kétszer, amolyan szeretem örömtánc, viszont edzések után rendszerint fokozódik a deréktáji fájdalma. Elmondja, hogy amikor nincs kontroll, – ellazult, spontán mozdulatokat végez,- akkor válik intenzívvé a fájdalom. Abban maradtunk, hogy fokozatosan erősítjük és tanítjuk azokat a mélyizmokat, amelyek kellő stabilitást adnak ezáltal a csigolyáknak. 10 alkalmas bérletet vásárol – elválik mire jutunk vele.

Eltelt néhány tornázós hét, Kata állapota folyamatosan javult. Egészen addig a hétfői napig, amíg a következő mondattal megérkezett hozzám:

-Hosszú, sétálós, bolyongós hétvégém volt Toulouseban, sajnálom, de nem figyeltem oda a tartásra, nem tartottam a derekam és talán a kényelmetlen repülőút, vagy a pocsék ágy, vagy a túl sok séta, vagy szimplán a figyelmetlenségem, de most ismét fáj a derekam.

Átfutott az agyamon, hogy valamit hibáztam abban amit eddig csináltunk. Valami nagyon nem ok! Megkértem hát, hogy feküdjön a szőnyegre hanyattfekvésben. Keresztcsonti mobilizációra törekedtem egy furcsa fogással, de olyan feszes volt minden izom, mintha vasbetonból lenne, olyannyira, hogy képtelen voltam egyetlen csigolyát is kitapintani.

-Kata kérlek leszíts el!

-Ellazítottam. – Jött a válasz – Nem megy jobban!

Gondolkodás nélkül csak úgy kijött belőlem, hogy

-Te egy csodálatos lány vagy Kata! Amellett, hogy gyönyörű, csinos, okos, kedves, rendkívül kitartó és hihetetlen belső erőddel , főnyeremény vagy már így ahogy vagy! És ott van az a kitörni készülő gejzír, amiről fogalmam sincs mit tartogat, de baromi kíváncsi vagyok rá!

És akkor gördülni kezdtek a könnycseppek az arcán. Elmondta, hogy sokszor a buszon is csak arra lesz figyelmes, hogy elfáradtak a lábai, azért mert tartja magát, úgy, hogy közben észre sem veszi. Mindig kitűnő tanuló volt és az egyetem……. na az már egészen más tészta. És teljesítmény orientált beállítottsága révén nehezen viseli, hogy nem hozza a tőle megszokott eredményt. Nehezen viseli a nővére hiányát, aki a szemesztert külföldön tölti, és igazán nem is azt tanulja amit szeretne. Pszichológushoz is jár, aki sokat segít neki. Mégsem nem mer szólni, nem mer azért, mert fél, hogy csalódást okoz a közgazdász szüleinek.

Bíztattam, hogy beszélje meg velük a nehézségeit. Fiatal még, rengeteg lehetőség áll előtte, a szülei pedig honnan tudnák mit szeretne, ha nem osztja meg velük.

Ez az alkalom egy hosszabb beszélgetős session lett.

Következő hétfőn Kata könnyed léptekkel sétál be az ajtómon. Elmeséli, hogy oltári és megnyugtató beszélgetése volt a szüleivel és felvételizik egy másik szakra. Anyukája elmondta neki, hogy 47 évesen még mindig fogalma sincs arról mit is szeretne igazán és csak azért lett közgazdász mert ügyesen vette az akadályokat és mellesleg egy jól fizető szakma. És nagyon örül neki, hogy a lánya tudja mit szeretne – legalábbis arra megy amerre jelenleg szeretne. Ó és mellékesen, – megszűnt a derékfájása.

Kata története tükrözi azt, hogyan működik az agyunk. Egy belső érzést, vagy külső impulzust mindig kísér egy mozdulat. Van amitől ellazulunk, van amitől feszültek leszünk. Van, ami lomhává és van, ami aktívvá tesz minket. Az érzékelést mindig követi a mozgás és a mozgást mindig követik az érzékek.

Egy mozdulat sokkal több mint egy mozgás végrehajtása!

Minden mozdulatunkhoz érzésekkel teli asszociációk sora tartozik. Emlékek, lenyomatok az elmében, a világról alkotott modell a fejünkben. És minden érzékelésünk és asszociációnk mozdulatokkal párosul. Mert az agyunk így képes megismerni a világot, érzékszervi – motoros rendszerben tanul.

Hogy is van ez pontosan és tudományosan? – erről olvashatsz majd a következő bejegyzésemben.